De muro vast!-Fogd meg a kezem!
Mégsem az az édesanya a hibás, akinek a felügyelete alatt meghalt a kisfia, amikor kiszaladt egy szabályosan közlekedő autó elé, ezt írta a napokban több újság is. Az ügyész szerint, az egyik barátnő lehet a felelős, aki ugyan először megfogta a balesetben elhunyt kisfiú kezét, de aztán elengedte. Ez egy borzasztó tragédia, aminek mindenki áldozata. A gyermek, a kistesója, a szülők, a család, a hozzátartozók és barátok is.
Az ügyészség szerint az édesanya barátnője, abban hibázott, hogy a zebránál ugyan egyszer megfogta a gyermek kezét - aki a túloldalra akart átszaladni édesanyja és testvére után-, de az aztán el is engedte, így a gyermek újra kirohant. A vádlott 8 hónapos terhes. El sem szeretném képzelni, hogy mit érez és hogyan éli meg ezt a pocakjában fejlődő baba.
Bár sarkalatos a példa, de nagyon jól jelképezi azt, hogy a szüleinken és minket gyermekként körülvevő felnőtteken múlik az életünk.
Azon, hogy fogják-e a kezünket.
Ez a biztonságot nyújtó kéz, akkor is ott van, amikor már tombolnak bennünk a hormonok, akkor is, amikor azt érezzük felnőttünk és akkor is, amikor már mi magunk is szülővé válunk. A tisztelet, a pakiv (patyiv) alaptörvénye, és ebbe beletartozik a szüleink és az idősek tisztelete is. És erről, jó lenne beszélni és észben tartani akkor is, amikor hibáznak. Mert a szüleink is hibáznak. Ők is tanulják, hogyan fogják meg a kezünket. De legyenek bármilyenek is, akkor is a szüleink, életet adtak nekünk és ezért tisztelni kell őket. Ez persze nem azt, jelenti, hogy ne lehetnének vitáink, és azt sem, hogy nyíl egyenesen kell követni a példájukat, de ők alapozzák meg értékrendünket, szokásainkat és még az első sikereinket is.
Patyiv vs Fehér Holló
A napokban már beszéltünk arról, hogy nekünk mit jelent a tisztelet (lásd a Habiszti oldalán).
A magyarországi cigányábrázolás egyik legelfogadottabb és közkedveltebb módja, a sikersztorik, a példakép interjúk. Azok az interjúk, amik arról szólnak, hogy roma fiatalok kitörnek a pusztulatból és szereznek egy diplomát. Ezeket a példaképeket mindig mindenki megosztja és az egyik legnagyobb elérést produkálják a facebookon. Büszkeséggel tölthet el minket, hiszen igen, hurrá(!) megint van EGY db cigány, akinek sikerült. Fürdőszoba nélkül, a putriból kimászva, nyolcadik gyerekként, alkoholista szülőkkel, cipő és áram nélkül. Édesanyám analfabéta, a lányok korán férjhez mennek és gyereket szülnek, a telepen én vagyok az egyetlen aki tanult.
Gondoljunk bele egy pillanatra ebbe az ábrázolásba. Szégyenli vagy szereti a családját? Megbecsüli vagy megveti a környezetét? Te szeretnél ilyen környezetben felnőni?!
Patyivból ülj le egyes!
Szerencsésebb esetekben azért csak kiderül egy-egy interjúból, hogy van egy segítő háttér a fehér holló mögött, de ezt felülírja az az akarat, hogy fehér holló maradjon. És ebbe a játékba nem csak, hogy belemegyünk, hanem asszisztálunk hozzá. Ahhoz, a ki nem mondott társadalmi akarathoz, hogy a cigányság média képe maximum egy-egy sikersztorit bírjon el, de közben legyen szar cigánynak lenni. Az újságírói felelősségről hosszan beszélhetnénk, de azért mégis csak az interjú alany az, aki a cikk szerint magáról beszél. Ő, aki régen áldozat volt, most meg sikeres. Tényleg ő az áldozat? Nem! Azon gyermekek egyike, akinek a szülei, a segítői hoztak nagyon sok áldozatot azért, hogy ő sikeres lehessen. Azon gyermekek egyike, akiknek a szülei az uzsorával, a munkanélküliséggel, a rasszizmussal és a reménytelenséggel küzdve, ragaszkodtak és ragaszkodnak ahhoz, hogy a gyermeküknek jobb élete legyen. Több és jobb legyen náluk.
Lássuk, hogyan is kéne ezt tisztelettel csinálni.
Például: … a telepen ahol felnőttem, senkinél sincs áram, mégis gyertyák fénye világít a szobákban sötétedéskor, mert a gyerekek tanulnak. A családom uzsorástól kért kölcsön, hogy vehessenek nekem egy íróasztalt. A szüleimen akkora volt a nyomás, hogy minden nap ételt rakjanak elénk, hogy anyám szívbeteg lett, apám a nehéz fizikai munka miatt gerincbeteg lett, volt, hogy italhoz nyúlt, de megteremtették azokat a körülményeket, hogy nekem csak az legyen a dolgom, hogy tanuljak. Más gyerek vízért járt a kútra vagy vigyázott a kisebbekre, mert a szüleik nem tudták máshogy megoldani a kicsik felügyeletét, amíg ők elmentek napszámba…
A fehér hollók törekvéseit, a sikeres tanulmányi eredményeket, természetesen mi is elismerjük. Munkájukhoz sok sikert kívánunk, de azt sem felejtjük el, hogy ahhoz, hogy valaki diplomát szerezzen, kellett az a bizonyos, valamilyen háttér. Az, amelyik valóságosan megteremtette azt a lehetőséget, amivel a fehér holló élni tudott. Ugye, hogy így nem is olyan szar ilyen elhivatott, kitartó, önfeláldozó cigány szülők gyermekének lenni?!
