2022. már 24.

Nyolc cigányasszonyt jelentett fel egy volt jobbikos jelölt Kalocsán

írta: habiszti
Nyolc cigányasszonyt jelentett fel egy volt jobbikos jelölt Kalocsán

Nyolc cigányasszonyt jelentett fel egy volt jobbikos jelölt Kalocsán, mert nem tudja túltenni magát azon, hogy nem ő nyerte az előválasztást.  

kudronnandor-dr-bacs03-foto.jpg

Bács- Kiskun megye 3-as választókerületében több jelölt is indult az előválasztáson, köztük Dr. Kudron Nándor is. Azonban az előválasztást bukta a jogász végzettségű jelölt és nem tudja feldolgozni, hogy az előválasztást Magóné Tóth Gyöngyi nyerte a körzetben.  

Az ellenzéki összefogás jelöltjei csak úgy indulhattak az előválasztáson, hogy aláírásukkal több nyilvános dokumentumot hitelesítettek, mint vagyonnyilatkozat, etikai kódex, feddhetetlenségi nyilatkozat és egy úgy nevezett érték nyilatkozat.  Utóbbiban a jelöltek vállalták, hogy az előválasztást nyerő jelöltet maximálisan támogatják az országgyűlési választások kampányidőszakában. 

Papírforma ide vagy oda, a Kalocsai kálváriában nem játszik szerepet a becsület és a jog sem. Illetve de, csak fordítva. 

Ugyanis az SZDSZ-t, az MDF-et, és a Momentumot is és a Jobbikot is megjárt Kudron Nándor az előválasztás időszaka alatt egy kalocsai roma aktivista nőt több férfi társaságában napokig zaklatott és követett. Gyalogosan és autóval is, több napon keresztül. Minderről fotókat és videókat is készített. Míg egy napon a cigány asszony megelégelve, megkérdezte tőle facebook oldalán, hogy ,mégis ezt miért teszi és mit akar tőle. 

A facebook posztból feljelentés lett

Sz. K. idézést kapott, hogy jelenjen meg a bíróságon, mert vádlott. A vád először becsületsértés volt, aztán érthetetlen módon a vád átváltozott testi sértésre. Mint időközben kiderült, nem csak ezt a cigány asszonyt jelentette fel Dr. Kudron Nándor, hanem további hét roma aktivistát becsületsértésért, akik Nyomtass te is kiadványokat osztanak a lakosoknak. 

A megyei Jobbik rendkívüli közös sajtótájékoztatót tartott Magóné Tóth Gyöngyivel online, melyben teljes mértékben elítélik és elhatárolódnak Dr. Kudron Nándortól.  A sajtótájékoztatóról kiderült, hogy Kudron annyira nem bírta feldolgozni az előválasztáson produkált veszteségét, hogy időközben a Megoldás Mozgalom (MEMO) országgyűlési jelöltje lett és állítólag Mágónét is feljelentette. 

Szólj hozzá

hírek közélet