A háromszínű kokárdát a francia forradalom első napjaiban alkották meg. Ekkor a régi és az új rend összecsapásakor még négy különböző színben kerültek használatba: volt a zöld, a háromszínű, a fekete és a fehér kokárda.

1789 nyarára Franciaország siralmas gazdasági és pénzügyi helyzetbe került, robbanásveszélyessé vált a politikai helyzet az egész országban. Július 13-án polgári milíciát hoztak létre, majd úgy döntöttek, hogy a milíciának megkülönböztető jelvényt kell kapnia. Ekkor rövid időre a zöld lett a felkelők megkülönböztető jele. A zöld jelvényt azonban elég gyorsan törvényen kívül helyezték, amikor kiderült, hogy Artois grófjának, XVI. Lajos francia király testvérének a személyes színe volt. Ekkor a zöld szín helyett Párizs ősi színei, a kék és a vörös került a kalapokra.

A Bastille elfoglalását követően Gilbert du Motier de La Fayette márki készített először kék-fehér-piros szalagszínekből kitűzőt, amikor a fehér szalagrózsás királypártiaktól meg akarta magát különböztetni. Július 17-én a tömeg nyomására maga a király is kénytelen volt felvenni a háromszínű kokárdával díszített vörös frígiai sapkát és inni a nemzet egészségére.

Volt, aki visszatetszéssel fogadta ezt az új háromszínű szimbólumot. Nem voltak hajlandóak a cocarde nationale által megtestesített felfordulást elfogadni és a fekete kokárdát viselték, mint a gyász szimbólumát. A trikolór kokárdát a franciák – a divatot követve – rendszerint kalapra tűzve hordták. Viselője ennek feltűzésével mutatta, hogy szimpatizánsa, adott esetben tevékeny résztvevője a polgári forradalomnak.

A polgári – nemzeti színeket mutató – kitűző ezt követően Franciaországból terjedt el a 18–19. századi forradalmak idején egész Európában és Amerikában.

A kokárda (szalagrózsa, szalagcsillag vagy háromszínű rózsa) első ábrázolásai a 18. század közepéről ismertek, francia és angol festményekről. 

A francia kokárda rózsaszirom szerűen középen összefogott, három színű kör. Ahogyan a francia zászló színei sorakoznak egymás után, úgy bontakozik ki belülről kifelé a szalagrózsa is: belül kéken, középen fehéren, kívül pirosan. A kokárda jól látszik azon a festményen is, ahol Napóleon kalapjára tűzve viseli ágaskodó fehér lován ülve. 

A magyar nemzeti kokárdát március 15-én, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kezdetét jelentő pesti forradalom évfordulóján viseljük leginkább.

1848 márciusában, a márciusi ifjak radikális értelmisége a francia forradalom hatására alkotta meg a magyar trikolórt. Ez a jelvény a magyar nemzeti jelképeink közé tartozik, ugyanúgy, mint a magyar címer és a piros-fehér-zöld lobogó is. A magyar trikolor használatát az 1848-as áprilisi törvényekben szentesítették.

Azonban a magyar kokárda fordítva készül, mint az eredeti francia megfelelője. Hogy miért? Igen valószínű, hogy azért, mert az akkor készült „leghíresebb” kokárdát Petőfi Sándor viselte, amit felesége készített neki nagy lelkesen. Szendrei Júliának azonban sikerült fordítva összevarrnia a magyar kokárdát, és anélkül, hogy bárki elgondolkodott volna azon, hogy miért ellentétes színeinek sorrendje a szendreis változatot kezdték el másolni. Lehet eszébe sem jutott senkinek sem, akinek meg igen, az nem tette szóvá, hiszen, ha Petőfinek jó volt így is, akkor neki is jó lesz. 

Petőfi felesége mellett Laborfalvi Róza is készített párat, talán neki sikerült is úgy, ahogyan azt a franciák megálmodták és használják a mai napig is. Ha bizonyítékot keresünk erre, akkor azt tapasztaljuk, hogy túl sok magyar kokárdát viselő ’48-as hazafit ábrázoló festményt nem találni. Azonban a Barabás Miklós korabeli művén a nemzeti hagyományt teremtő pántlikás kokárdával díszített Jókai, Petőfi és Vasvári, a Landerer és Heckenast-féle nyomda előtt állva, az esőben tolongó sokaságnak, a szabad sajtó első termékét, a "Nemzeti dal"-t osztogatják képén, ott virítanak, a jól elkészített kokárdák!

Emellett talán Vasvári Pál portréján is jól megvart kokárda látható, igaz a kép fekete fehér. Kinagyítva viszont, úgy tűnik, hogy a „rózsa” külső peremszíne világosabb, mint a belső. Tehát a szürke árnyalataival megkülönböztetett kokárda lehet, hogy valóban belülről kifelé tartalmazza nemzeti színeinket, belül piros, középen fehér és kívül zöld. 

Ezek szerint, akik Laborfalvi Rózától kapták az általa készített kokárdát, azok a megfelelően elkészítettet hordták, és csak a véletlennek köszönhetjük, hogy az egyik legfontosabb nemzeti ünnepünkön hordott nemzeti jelképünk színei inkább hajaznak az olasz zászlóra, mintsem a magyarra?  

Egyáltalán érdekel ez valakit? Fontos nekünk a történelmünk? Jelent még valamit a magyar nemzethez tartozás? Legalább a szabadságharc kezdetét jelentő pesti forradalom évfordulójának ünnepén? Vagy nekünk így is jó? Elfér a sok rossz mellett, mert már úgy megszoktuk?